További információ

üres

Hírlevél

Kövessen minket

Benjamin Netanjahu miniszterelnök köszöntőlevele

Izrael miniszterelnöke személyesen is kéri a Keren Hayesod - UIA alapítvány, és partnere, a Zsidó Ügynökség közreműködését Izrael nemzeti céljainak elérésében

Nyilatkozat a Nemzeti Prioritású Projektekben történő együttműködésről

Izrael állam kormánya nevében szeretném kifejezni köszönetemet, és elismerésemet a Keren Hayesod – UIA alapítványnak mindazért a jelentős hozzájárulásért, melyet Izrael állam nemzeti prioritású projektjeinek létrehozása, és támogatása terén tanúsított.

A Keren Hayesod immár 90 éve Izrael állam egyik hivatalos szervezete, mely az 1956. évi Keren Hayesod törvény felhatalmazása alapján tevékenykedik. A Keren Hayesod a Cionista mozgalom, és a Zsidó Ügynökség első számú Izraelt támogató pénzgyűjtési alapja, mely élő hídként szolgál a diaszpórában, és Izraelben élő zsidók milliói között.

Izrael kormánya ezúton szeretné kifejezni nagyrabecsülését a Keren Hayesod adományozói felé, akik generációkon át segítették a zsidó állam felépülését. Izrael kormányának feltett szándékában áll, hogy megújítsa és megerősítse a Keren Hayesoddal való együttműködését, hogy továbbra is közösen építsük Izrael államát.

Izrael kormánya ezúton is kijelenti, hogy együttműködik a Keren Hayesod alapítvánnyal a Nemzeti Prioritású Projektekben, melyek közösen kerülnek majd elbírálásra, és egyúttal felkéri a Keren Hayesod alapítványt, hogy mobilizálja a világ zsidóságát ezen kiemelt fontosságú projektek támogatása érdekében. 

 

Benjamin Netanjahu

 

Kelt: 2010. Október 24-én

ט"ז חשון, תשע"א

© 2017 Keren Hayesod. Minden jog fenntartva!

Készítette: Techno-Qualit