hu en
Adakozzon online

Köszönjük az eddigi adományaikat az ukrajnai menekültek megsegítésére

KezdőlapRólunkMédiamegjelenés - rólunk írták, mondtákKöszönjük az eddigi adományaikat az ukrajnai menekültek megsegítésére

2022, március 13

Kedves Adakozók!

Ezúton szeretnénk megköszönni mindenkinek az ukrán menekülteknek nyújtott támogatást. Nagyon sok felajánlás érkezett, melyek egy részét egy adományozó által felajánlott kis furgonnal juttattuk el Nyíregyházára a helyi zsidó hitközség raktárába, illetve a határra és Vásárosnaményba a Vöröskereszt raktárába. A tolmácsolás, szállás, önkéntes munka, pénzbeli és tárgyi adományok mind-mind nagyon nagy segítséget jelentenek. Köszönjük Önöknek! Sajnos a helyzet egyelőre nem javult, ezért a jövőben is számítunk segítségükre. Kérjük, hogy lépjen velünk kapcsolatba, aki a szervezésben, a menekültek közvetlen támogatásában bármilyen módon segíteni tudna itt Budapesten, Nyíregyházán, vagy a határ körzetében.

A Keren Hayessod Hungary és önkénteseink fogadták a szállodákban az érkező menekülteket, elintézték Aliyahoz szükséges papírokat, SIM-kártyákat vásároltakmnekik, elkísérték őket az adománygyűjtő központba ahol ruhákért, segítettek a poszttraumás embereken, vonatjegyeket vásároltak, intézték a kutyák és macskák papírjait, időpontot foglaltak a COVID oltásra, vásároltak nekik gyógyszereket, orvoshoz kísérték őket, és főleg bármiről meghallgatták őket, beszélgettek velük. Ezenkívül ingyen adtak egy kisteherautót és egy sofőrt az adományok szállítására. Napokig "élőben" és telefonon adtak fordítást. És mindez a mai napig tart.
Telefon: +36303485005
E-mail:info@kerenh.hu

Adományok2

 

 

menekültek3