hu en
Adakozzon online

Október 7. megemlékezés az Uránia Nemzeti Filmszínházban

KezdőlapRólunkEseményekOktóber 7. megemlékezés az Uránia Nemzeti Filmszínházban

2025, október 5

Két évvel ezelőtt, október 7-én a Hamász megtámadta a Gázai övezet körüli izraeli településeket, és közelben tartott Nova zenei fesztivált. A terroristák közel 1200 embert meggyilkoltak, 251 személyt túszul ejtettek, és a Gázai övezetbe hurcoltak. 

„We Will Dance Again” – Az élet, a remény és az emlékezés filmje

Az Emmy-díjas „We Will Dance Again” (Megint táncolni fogunk) című dokumentumfilm több mint egy tucat túlélő megrázó beszámolóját fűzi össze az áldozatok, valamint a Hamász által rögzített felvételekkel. A film a 2023. október 7-i terrortámadás második évfordulója alkalmából került vetítésre az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a Zsidó Közösségi Fórum (ZSKF), Keren Hayesod Hungaria és a Kidma szervezésében. A filmet egy rövid emlékműsor előzte meg, ahol a közösség tagjai léptek fel. A vetítés megelőzően prominens magyar előadó művészek: Bíró Eszter, Bódi Mónika, Fellegi Balázs, Klein Judit, Kovács László, Kuna Bence, Kuna Gyula, Kuna Kata, Kuna Márton, Kuna Valéria, Kurucz Eszter Hanna, Kurucz Márk, Masa Anita, Masa Tamás, Shabat songs zenekar, Nógrádi Gergely, Szabó Bálint, Teszter Nelli, Bálint ház közösségi kórusa előadásában hangzott el többek között a „Szíved ha szakad” című dal is(https://www.youtube.com/watch?v=3KuemJJaACk) . A filmvetítést Kárpáti Judit író-újságíró vezetésével beszélgetés követte Merész Dorinával a Nova parti egyik magyar túlélőjével. Az eseményt megelőzően a Maccabi VAC futói szolidaritási futást tartottak Budapest belvárosában.


Egy fesztivál, ami a szabadság szimbóluma lett

A Nova zenei fesztivál az élet, a szeretet és a zene ünnepe lett volna több ezer fiatal számára. Azonban a Hamász támadása során ez a hely vált Izrael történelmének egyik legvéresebb terrortámadásának első célpontjává.

A filmben megszólaló túlélők – akik közül sokan saját telefonjukkal rögzítették a támadás pillanatait – személyes nézőpontból mesélik el, hogyan vált egy békés hajnal a pokol napjává. A film az ő vallomásaikat ötvözi az áldozatok és a támadók által készített felvételekkel, felmutatva az események teljes tragikus valóságát.


A bátorság és emberség üzenete

A „We Will Dance Again” érzelmileg megterhelő, időnként nehezen nézhető alkotás, amely mégis a kitartásról, az emberségről és a szolidaritásról szól. A film a túlélők szemén keresztül mutatja meg, hogy a gonoszság közepette is létezik fény, barátság és hit az életben.

A fiatal izraeli túlélők történetei azt bizonyítják: a bátorság és a remény erősebb lehet a félelemnél. Ők nemcsak életben maradtak, hanem példaképekké is váltak.


Magyarországi vetítés és közös emlékezés

A dokumentumfilmet először a Sziget Fesztiválon mutatták be Magyarországon. Most, az évforduló alkalmából, 2025. október 5-én, vasárnap délután 15 órától vetítették újra az Uránia Nemzeti Filmszínházban, hogy a közösség együtt emlékezhessen az áldozatokra és támogassa a túszok szabadon bocsátását.

A vetítést egy félórás panelbeszélgetés követte, ahol Merész Dorina egy magyar Nova-túlélő osztotta meg személyes történetét.


Köszönet a közösségnek és a támogatóknak

Hálás köszönet mindazoknak, akik a Keren Hayesod Hungária Alapítvány, a Kidma, a Zsidó Közösségi Fórum szervezésében részt vettek az eseményen, együtt emlékeztek a 2023. október 7-i támadás áldozataira, és kiálltak a túszok mielőbbi szabadon bocsátásáért.

Külön köszönet illeti az önkénteseket, támogatókát és partnereket, köztük:
Juci Koszegi, Nelli Teszter, Gergely Nógrádi, Tamás Sabbathsong Masa, Bíró Eszter, JCC Budapest – Bálint Ház, Valéria Kuna, Fellegi Balázs, Klein Judit, Marton Kuna, Bence Kuna, Kata Kuna, Kuna Gyula, Kurucz Eszter Hanna, Kurucz Márk, Merész Dorina, Kárpáti Judit, Izrael Magyarországon, MAZSIHISZ, Maccabi VAC, Hasomer Hacair Magyarország, Hanoar Hatzioni Hungary, Uránia Nemzeti Filmszínház, Miniszterelnökség, BGA, MAZSÖK, Magyarországi Cionista Szövetség, World Jewish Congress, valamint a WZO Irgoon és Israelis Abroad osztálya.

🎗🇮🇱
Emlékezünk, összefogunk és hiszünk benne: megint táncolni fogunk.

Foto: Csanádi Márton

Kattintson a képre a galéria megnyitásához!