hu en
Adakozzon online

1920-1930

1920-1930

A Keren Hayesod alapítványt az 1917-es Balfour-nyilatkozat kihirdetését követően – mely a Sionba történő visszatérés évezredes álmát politikailag is kivitelezhető céllá formálta – 1920 nyarán hozták létre Londonban, hogy a Cionista mozgalom finanszírozásához, és az Izrael földjére történő visszatéréshez szükséges erőforrásokat előteremtse. Rövid időn belül a Keren Hayesod a világ több országában, főként Nyugat- és Közép-Európában, pénzgyűjtő szervezeteteket hozott létre. A KH tevékenységét a politikai élet olyan neves vezetői is támogatták, mint Hájim Weizmann vagy Zeev (Vlagyimir) Zsabotinszkij. A Keren Hayesod utazó képviselői sorra ellátogattak minden országba, hogy helyi irodákat alapítsanak, hogy tájékoztassák a zsidó közösségeket az új szervezet munkájáról, és, természetesen, hogy új támogatókat nyerjenek meg. Jellemző példa ebből az időből, hogy Hájim Weizmann és Albert Einstein 1921-ben az Egyesült Államokba utaztak, hogy közösen gyűjtsenek támogatásokat egy Jeruzsálemi Héber Egyetem Keren Hayesod segítségével történő megalapításához. Az egyetem 1925-ben meg is alakult. A KH 1921-ben közreműködött a Hapoalim Bank megalapításában, továbbá több tényleges projekt megvalósításában Izraelben, kezdve a Ramat Jishaiban (Alsó-Galilea) 1927-ben elindított Bét HaAm (a „nép háza”) projekttel.

1926-ban a Keren Hayesod központja Londonból Jeruzsálembe költözött. A Szochnut 1929-es megalakítása után a KH  Szochnut pénzalapjává is vált, de tovább folytatta saját, addig megkezdett széleskörű tevékenységét is.

Keren Hayesod Kiáltvány, 1920
“Erec Izrael kulcsa most a kezünkben van, és mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy ezeken a kapukon keresztül, melyeket szélesre tárunk, a lehető legtöbb zsidó lépjen be, telepedjen le a földön, és vegyen részt az ország építésében. Saját magunk kell előteremtenünk ehhez a nagyszerű munkához szükséges forrásokat, és nem késlekedhetünk. Még ma hozzá kell látnunk… ”
Dr. Hájim Weizmann, Izrael első elnöke, 1920